„Sikkes, szexi, kozmopolita. Ilyennek szeretik a lokálpatrióta budaiak a Dérynét. Az ikonikus kávéház az 1910-es évek idusán nyitott és azóta írók, celebritások, balerinák, politikusok, könnyűvérű hölgyek és fess urak ezreit szórakoztatta dekadens varázsával egy évszázadon át.”

Azt a gyári munkás? Hókotró? Álláskeresési járadékra jogosult regisztrált munkanélküli? Azok adják a Nyugati pályaudvar szétszart budijának a kilincsét egymás kezébe, drága barátom! Mert a Dérynében nem férne el tőlük a sok könnyűvérű balerina, meg fess politikus.

Egy nagy történész ismerősöm szerint a kétezres évek elejéig az emberek csettingettek a pincérnek, meg hélóztak, azt ha az ember le is hányt egyet, az gyorsan elnézést kért, hogy rossz helyen állt. Aztán megnyitott a MOM Leroy, a pincérek pedig bedugták az ing mögé a nyakkendőt, aztán kikorzóztak az asztalodhoz, ha úgy látták, hogy vagy rá érdemes. Ez pedig tetszett az embereknek, hogy na végre, egy hely, ahol még a pincér is nagyképű!

Persze, a vendégek is emberek, azok is csakúgy anyatejet szoptak, mint mi… – hallom magam előtt a Dérynében is az üzletvezető hangját, ahogy műszak előtt próbálja emlékeztetni a többieket, hogy a vendég is nagy valószínűség nem kutya, csak nem feltétlen ismeri az éttermi etikett, meg a társas érintkezés szabályait.

Fontos tehát, hogy amennyiben ezek, vagy ők, tehát a vendégek, vétenének ezen írott és íratlan regulák ellen, megfelelő kioktatásban részesüljenek.

Teszem azt, a vendég még barátkozik az Intézménnyel, és látja az étlapon, hogy az kínál klasszikus bécsiszeletet. Szeretné megkóstolni, ezen igényét még egész ügyesen körül is tudja írni, konstatálja a felszolgáló. Majd bejelenteni a maga esetlen módján, hogy kérne hozzá savanyúságot is.

Nyilván eddigre már lehet a pincérnek a vendégről egy hozzávetőleges kialakult képe.

Amennyiben ez nem teljes mértékig lesújtó, elég lehet egy elnéző mosoly kíséretében javasolni helyette valami olyat, ami valóban illik egy klasszikus bécsiszelethez.

Viszont, ha egyértelműnek látszik, hogy egy ilyen finom jelzést a vecsési csalamádésember úgysem értene meg, neheztelő fejcsóválást követően legjobb megmutatni neki a híd irányát, hogy azon tudja elhagyni Budát.

Most, hogy tudjuk, mire számítsunk vendégként, akár be is ülhetünk.

Kb. tíz éve nyáron egy ismerősömmel kiültünk a teraszra, és kértünk két sört.

Bejöttünk ide kicsit sörözgetni? Kérdezte pincérünk, és elmélázva várta, hogy elszégyelljük-e magunkat. Mikor látta, hogy kevesek vagyunk mi ahhoz, hogy egyáltalán felfogjuk, hogy erre ez így nem divat, becsületére legyen mondva, de így is kihozta a két sört.

Mondjuk igaza van, sört bárhol kaphat a paraszt.

Ellenben a reggeli talán itt a legjobb Budapesten. A reggelivel többnyire az a bajom, hogy nem túl izgalmas. Különböző tojások. Szendvicsek. Parasztos rántotta, két rúd kolbászból, hat doboz tojásból, sok hagymával, vagy benedikt tojás hollandi mártással? Ugyanaz, tojásétel. Sonkás szendó feldobva kiszáradt rukkolával, netán croque madame? Kurva szendvicsek. Annak kell örülni, hogy nem lettek elbaszva. Meg lehet hozzájuk frissen facsart narancslét, smoothiet, meg céklalét innia a picsának, aki örül neki, hogy elvittük a hétmilliomodik jellegtelen reggelis-brunchos baszadék helyre.

Na ez a kínálat, ami nem a Dérynében a reggeli. Az angol reggeli mellé adott chilis bab például olyan jó, hogy azt megenném még a Kövér Lacival is, egy tányérból. De mivel úgysem akarna ilyet csinálni, megeszem egyedül, és mindenkinek elmesélem. A közel-keleti ízvilágú köményes kolbász labneh-val és zaatarral pedig jobb, mint amikor az új autóját a szomszéd összetöri végre. A szaúdi fiatalok pedig manapság már nem Moet pezsgővel, hanem Dérynés shakshukával öntik fel a medencéjüket.

Jó időben a terasz mondjuk zsufis, óvatosnak kell lenni, hogy a jó kis köményes kolbászt a tányérunkból ki ne bökdösse a szomszéd asztalnál valaki a vitorlásbarna könyökével. Vagy fordítva, nem figyelünk oda, és beleesik a Hublotunk valami picsa prosseco-jába, azt megissza! Hát az drága kör volna, lehet még neki is.

Persze nem csak reggel vannak sokan.

Maga nagyon bátor ember. Röhög bele egy férfi a telefonba, mikor érdeklődöm csütörtök délután, hogy szombat dél körül van-e asztal.

Persze a helyzet nem reménytelen. Más alkalommal hölgy veszi fel. Nagy szerencséje van. Mondja olyan hangsúllyal, hogy tudjam, ilyen lutrija tényleg csak egy magamfajta fasznak lehet. De csak magasabb asztal van, remélem nem fog problémát okozni. Értsd, így is örüljél.

Parkolni sem könnyű, csúszunk is öt percet. Ültető asszonyt a telefonból már ismerem. Szemüvege mögül az előtte lévő foglalásokat nézi, úgy kérdi, miben segíthet. Ehelyett persze szíve szerint azt kérdezné, hogy minek jöttél be az ajtón, de biztos szóltak már neki. Foglaltam asztalt félre, de innen látom, ott a nevem az asztalon. Igen? Hát már épp akartam hívni, néz neheztelőn az órájára…  Fel továbbra sem néz, aurámból, meg az öt perces késésből pontosan tudja, hogy felesleges, tudja, hogy úgysem az áll ott, akit ő szeretne ott látni.

Feltételezem, az predesztinálhatja ültetőnek, hogy aki hátul krumplit pucol helyette, azt azért nem lehet kiküldeni, mert egy láma, azt homlokon is köpné a vendégeket. Akkor már jobb ez.

Aki utánunk jön hatvanas férfi, Armanis fejkendő van a fején. Törzsvendég lehet, a hölgy felismeri. Mondjuk Armanis fejkendőben, akit nem ismernek fel, az már tényleg nem tudom mit vegyen fel. A csaj ugyan vele sem kedves, de lehet, hogy már azt gondolja, hogy de.

Hátul fiatalok röhögnek, hatosával kérik a pálinkákat, mellettük üveg pezsgő behűtve. Forgatja is a szemét mindenki a vidámságon. Ők úgy tudják, hogy az be van tiltva. Az ültető csaj meg is próbálja felállítani őket, de nem jár sikerrel. Csalódottan visszaáll a kis pultja mögé, töröld le a hatost, mondja az egyik pincérnek, csak hogy azért valaki hallgasson már rá.

Akkor gondolom ti is a Raffles-ben szálltatok meg? Szingapúrban csak ott érdemes. Üti meg a fülemet a szomszéd asztalnál egy kérdés. Vajon mennyire lehet nehéz úgy kinézni, hogy azt is lehessen tudni, hogy te nem a Rogán Cecília vagy, de még nem is a Zimány Linda, de az embered azért felismerjen, hogy nem is a baratnőd vagy?

Diorkának hétvégén volt a négyéves születésnapja, Imi zongorajátékát a kertben még a gyerekek is élvezték. Rakonczaiét? Kérdezett vissza a barátnő. Szerintem sose gondoltad volna, hogy annak, hogy persze, hogy a Rakonczai, ki a faszom zongorázott volna már a gyerek négyéves születésnapján a kertben, te szerencsétlen, van saját nézése. Pedig van, én láttam, de látta a barátnő is, zavarba is jött, hogy ilyen hülyét kérdezett.

Csak a szokásosat, szólt inkább a pincérnek, aki éppen a hatost törölgette. A kérés hallatán elégedetten bólintott a főúr.

Ez igen! Negyedik bánya, kis szilvivával, és még csak reggel tíz van!