Vannak nők, akik eszik a tévé előtt a ropit, aztán hirtelen nem bírnak magukkal, felpattannak, letépik magukról a ruhát, kirohannak a kertbe és beguggolnak a veteményesbe. A képet meg kirakják az Instagramra. De nem ám azzal a szöveggel, hogy beleülök a sütőtökbe, nem. Hanem, hogy az én lelkemben mindig tavasz van.
Sokban hasonlítok ezekre a nőkre egyébként, mondja az egykori taxis Ecseri Teó, akire a Covid olyan komoly hatással volt, hogy még mindig hord egy gyűrött kék orvosi maszkot az orra alatt. Én is nagyon szeretem megmutatni a faszom, ugyanis. Szeretem, ha nézik. Régen ide kijártam a Lupa mellé, vagy hétvégén az Aligánál a lógatósba. Csipőre vágtam a kezem és vettem egy mély levegőt. Ettől szép nagy mellkasom lett, a kezeim meg odavonzották a tekintetet a faszomra. Aztán vártam a hatást.
Viszont! És ez nagy különbség, én, ha kiteszem láttatni a makkom, senkitől nem várom, hogy arra gondoljon közben, hogy vajon mit lépek, ha a Kővári Sanyi négyhuszáros játékkal nyit, vagy tudom-e bizonyítani a Riemann-sejtést? Nem, én csak azt akarom, hogy nézzék a faszomat! Ezek a nők meg elvárják, hogy miközben nézem a pináját, arra gondoljak közben hogy micsoda remek önálló üzletasszony, meg biztos fejből idézi a Theoszi Szküthinosz epigrammáit.
És még egy nagy különbség van, Tibikém, én azt is kirakom, amikor múltkor annyit ittam a Misa Árpi zöldveltelinéjéből, hogy behugyoztam. Nézd meg nyugodtan, ott van fönn. De ezek, ezek miért csak azt rakják ki, amikor jól néznek ki? És amikor a híres, gazdag pókeres gyerek cserevillanyszerelője másnap reggel a sok kupacban fekvő bedrogozott nő közül pont az ő ágyékába tolja fel a zseblámpáját? Azt miért nem rakja ki? Meg amikor nyitott ajtónál szarik a Burdzs al-Arab nyolcadik emeletén, az ágyról meg távcsővel nézi egy arab? Meg fekszik a Krasznainál olyan fejjel, mint aki megcsinált nyolc menetet a Klicskóval? Ezeket valamiért nem rakja ki, pedig hát azt is azért megnéznék sokan, nem? De arról meg van posztja, hogy a Thália Szépségszalonban csipesszel szedegetik ki a pinaszőrét. Az mivel jobb? Na, mindegy.
Erről jut eszembe, múltkor találkoztam a Herpaival, egyszer régen írtál a lányáról. Na, hát a Kálmán egy új fehér Volvóval volt, alig akart megismerni, meg én is őt. Ki volt simulva.
Megnéztem utána a lányát, a Zsófikát az instán, annak is a képein, ha nincs mögötte egy pálmafa, akkor előtte van.
Pedig én megnézném azt is Tibikém, amikor épp megkeresi, hogy közéjük állhasson!
Az lehet, még az én faszomnál is érdekesebb!
Van egy kolléga, a Herpai Kálmán, becsületes jó gyerek, 14 éve autózik, ritkán iszik, elég zárkózott arc. mondták is h amiatt, mert vmi tetű nagy kurva a felesége, aztán emiatt ilyen depressziós. nah szóval van neki egy lánya is, Zsófika, most 15 éves, de az bazmeg úgy öltözik ha a picsáját azt mindig szellőzteti, meg lazán nézed inkább egy huszönötös lestrapált boxos kurvának, mint első gimnazistának. bár a faszom tudja már hogy kell kinéznie egy első gimnazistának. állítólag már így, ezt a Tömöri mondta, mer az csak ilyenekre csiszol. szóval ez a Tömöri egész nap a wiwet nézi, mert azt mondja h annyi fehérnemüs kiskorút mint ott, sehol nem látni a világon, és még rád se basszák a kommandósok az ajtót éjszaka, teljesen legálisan fényezhetsz ezekre. így bukkant rá a kálmán lányára a zsófikára is, aki egy darab tükör és egy fényképő felhasználásával olyan sorozatot rittyentett magáról, hogy a michelle wild öt fasszal a réseiben is elsőáldozó harmatos kislánynak tűnik mellette. megmutatta a kiscsajt nekem is, és csak tényleg csak azért nem állt fel, mert próbáltam arra gondolni h a csaj napközben napocskát meg kismacikat rajzol krétával.
na aztán a következő gondolatom az volt, hogy nekem nem lesz lányom, mert hiába figyel az ember, kurva lesz az összesből. elég az hozzá, hogy valahogy a herpaihoz is eljutott a lányáról a kép, és teljesen összeomlott. hazament egybol h megy azt agyonveri a gyereket, amugy nagyon helyesen, bár ebben az egyben mondjuk nem vagyok biztos h veressel a kurvasag elmulik, mert ha igy volna, gecire nem volna mar egy kurva sem a földön. szoval hazamegy meg bele sem kezd a szitkozodasba, a felesege mar ott is terem es lemaradivenbuzizza. meg h ő nem hagyja h a lanya az o sorsara jusson es vmi senki taxis mellett kelljen elbasznia az eletet, a gyerek az igenis jarjon modellkedni, jusson előre, legyen valaki. hallod ezt geci? meg hogy hatha egyszer felfigyel ra valaki, es elhivjak fotozni az fhm-hez, vagy a fasztuggya. meg h igenis tudja meg a kálmán h zsófika nem az anyjanal alszik hetvegen hanem a bankba tancol, és o nagyon buszke ra, nagyon csinos lany, sokaknak tetszik mar most van tobb jomodu 30as udvarloja is, csak ne bassza el az eletet mint o, es rohadjon meg egy panelben egy ven kripli taxissal. meg h a sarkakata meg a bódiszilvi.
én úgy gondolom kálmán jól tette, hogy másnap megpróbálta felakasztani magát, mert egy olyan világban ahol a feleséged neveli kurvának a gyereked gecire felesleges élni. de hát amilyen szerencsétlen fasz ez, még rendesen meghalni sem tudott. mondjuk azóta azért tiszteletből legalább a tömöri nem veri már zsófikára a faszát.