Nézze, Uram. Amit megeszik az ember, az a sajátja. Az az övé. Ebben a bizonytalan világban, ki tudja mi történik holnap. Amit megeszek, az az enyém. Az itt van, azt el nem veszi senki tőlem.
Mondja a zsírszalonna hangú férfi, zötykölődve a vonaton, a hetvenes években, de kétezres évek női Dior napszemüvegben, kezében elemózsiájával, amivel épp eggyé válni készül. Ha nincs meg, itt megnézheted.
Azt, hogy az vagy, amit megeszel eredetileg Ludwig Andreas Feuerbach az egészséges táplálkozással összefüggésben használta, de kinek mi az egészséges? Van, aki szerint a Wellness-saláta tojással az, de próbáld meggyőzni a Németh Szilárdot, hogy legközelebb azt főzzön bográcsban.
Azt is tudjuk, hogy a legjobb a házi koszt, amit az ember otthon a tévé előtt fogyaszt, akár főzte, akár a Pizza Kingből rendelte. Azt ő csinálta, vagy az ő felesége főzte, meg ő választotta ki a szórólapról. Mert az ember étel ügyében tévedhetetlen, mint a pápa hit és erkölcs dolgában. Zárójel, minden másban is az persze, kivéve a párválasztásban, meg a nősülésben, mert az mindig el van baszva. Ami nem csoda, ha egyszer minden nő legbelül egyforma.
Egyedül főzni tudnak, vagy még azt sem. De ha tudnak, akkor nagyon tudnak.
Gyere, szedjél még, van még negyven liter, ha megmarad elteszem befőttesüvegbe, azt lefagyasztom, hogy amikor csak huszonöt kilót főzök, akkor is legyen repeta, vagy ha eljönnek a keresztlányomék Düsseldorfból a gyerekekkel. Na, tessék, itt a merőkanál, hat disznó zsírja kellett a liszthez, hogy berántsam vele a zsenge tököt. Nem mirelit! Igazi piaci, házi kaporral, egyé’.
A másik meg csak azért rendeli ki az ételt, hogy lefotózza, meg nem eszi. Libamájas garnélatortához drámai meleg filter dukál. Szardiétan van ugyanis. Be nem visz semmit, csak uborkás kakaós céklalét, napi hatszor egy litert, hogy kifossa a baktériumokat is.
Az evés, meg az étel fontos mindenkinek, na.
Aki meg azért eszik, hogy ne dögöljön éhen, az járjon inkább a Táplánszentkereszti Ifjúsági Fúvószenekar próbájára, sok öröme úgysem nagyon lesz másban.
Viszont, ha az ember nem akar főzni, vagy szeretne találkozni másokkal is, anélkül, hogy azok kiigyák az összes rendes italát, és még éjfélkor se lehessen kibaszni őket az utcára, úgy be kell üljön valahová. Budapesten mondjuk minden második embernek van étterme, vagy büféje, vagy valamilye biztosan, de mi legyen a többivel? Mondjuk a Gianni sem ehet minden nap a Pomo D’Oro-ban, főleg hogy dél és este tíz között nem is biztos, hogy kap asztalt.
Felmehet az ember mondjuk a Welovebudapesre inspirálódni, de igyekezzen, mert ha két hét múlva veszi észre, hogy megnyílt a világ legújabb, legjobb helye, ahol a hegyi zsidó gasztronómiát ötvözik a fenntartható főzéssel, lehet már rég bezárt a hely. Hacsak van elég tartalékuk, mert nem költötték el az összes pénzüket Welovebudapesten beszámolóra.
Vagy megnézheti mit zabált fel a 77-es troli útvonalán Zé. Esetleg megkérdezheti a kollégáját, de az meg mindig valami faszságot mond. Tavaly voltam a párommal a Trófeában…. Jó, menj te a faszodba! De erről majd később.
A lényeg, én is állandóan zabálok, meg iszok, csak aztán nem megyek fel a hely Facebook oldalára okoskodni, mert már leszoktattak róla.
De itt meg úgysem történt semmi jó ideje már, úgyhogy inkább ideírom hol mit láttam, aztán akit nem érdekel, az főzzön inkább valamit darált csirkéből.